Húsvéti köszöntő versek, áldások

Húsvéti köszöntő versek, áldások

Jó napot kívánok becses éltetekre,

Kérlek figyeljetek rövid beszédemre. Jézus nagypénteken halálra kínzatott,

Harmadnap húsvétban ismét feltámadott. Ma a feltámadás ünnepének napján

Sok ember tiszteli barátját lakásán. Mi is eljöttünk most a tiszteléstekre,

Hogy meg is öntözzünk, annak emlékére, Hogy mint a tiszta víz, a szennyet elmossa, Úgy Jézus vérével bűnünket elmossa.

A vízzel való locsolás és a festett piros tojás, Jelzi a vér hullását, s bűnünknek bocsánatát.

E háznak közepén egy zászló üttessék,

Arannyal, ezüsttel megpuntumoztassék. Áldja meg az Isten e háznak gazdáját, Cselédjével együtt házi gazdasszonyát, Hogy vígan tölthessék, el a húsvét napját. (Kovászna.)

Örömhírrel jönnek e széles világból, Jézus, a megváltó, feltámadt sírjából.

Nincs már a kereszten és nincsen sírjában, Ott él s uralkodik, fenn a mennyországban. Azzal, hogy szent vérét érettünk ontotta, Terhes bűneinket végleg megváltotta.

Minket érdemessé tett az Ég kegyére, És méltóvá az Ő drága szent nevére. A feltámadásnak dicső emlékébe,

Bő kívánság rajzik szívem belsejébe.

Jézus szent emléke legyen ma veletek S az ő kegyelmében boldogan éljetek. (Általánosan használatos.)

Locsoló versek

Vízbevető hétfő ma nekem úgy tetszik, Látom az utcákon, hogy egymást öntözik.

Kártyával nem öntöm, mert az nem tisztesség, Ha kannával öntöm, úgy leszen ékesség.

Nekünk úgyes jól lesz, ha kannával öntsük, Hogy a kicsinyeket nagyon meg ne sértsük. Öntök asszonyt, embert, kedves magzatjával, Várok piros tojást, igen de párjával.

Ha párját nem adják, el sem fogom venni, Ha párjával adják, meg fogom köszönni. (Általánosan használatos.)

Jó reggelt gazdasszony, jó reggelt te kis lány, Hozzád jöttem én most, húsvét másodnapján. Azért, hogy megtudjam, van e sok tojásod,

Mert, ha tojást nem adsz, e kannát jól látod Meg van töltve vízzel s öntöm a nyakadba, Mint a hogy a molnár felönt a garatra.

Ha pedig tojást adsz, még pedig párjával, Én se öntelek le ezzel a kannával.

Én immár elmegyek, vígan maradjatok, Az Isten áldása szálljon ti reátok, (Martonfalva)

Ez háznak van egy rózsája, Rózsának van egy bimbója. Én a bimbót megöntözöm, A tojáskát megköszönöm. (Kézdiszentlélek.)

Rigmust mondok Tojást várok;

Ha nem adnak Odébb állok. (Czófalva.)

Híre futamodék egész vármegyére,

Hogy szükségtek legyen, egy kertész legényre. Ritkán volt szerencsém házatokhoz jönni,

De most elindultam plántákat öntözni. Ezt a plántát itten, az Isten éltesse,

Az ő szerencséjét az Égig emelje, Egy friss legénynek az ölébe tegye. (Kovászna.)

Jó reggelt, jó reggelt, kedves liliomszál,

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál. Kerek erdőn jártam, piros tojást láttam,

Bárány húzta rengő kocsin, mindjárt ide szálltam. Nesze hát rózsavíz, gyöngyöm, gyöngyvirágom, Hol a tojás, piros tojás, tarisznyámba várom.

(Általánosan használatos.)

Szerencsés jó reggelt kivánok e házba, Én is mint egy holló, jöttem a munkába, Láttam és találtam, egy szép virágszálra,

Engedelmet kérek meglocsolására. stb. stb. (Kővár.)

Rózsavízzel, áldás szálljon Mariska a fejedre,

Kérek egypár írott tojást, hogy tegyem a zsebembe. (Bölön.)

Ajtó megett állok, Piros tojást várok. Ha párját nem adják Estig is itt állok.

(Kézdi és orbai járás.)

Zones.sk – Zóny pre každého študenta
https://www.zones.sk/studentske-prace/basne/19983-husveti-koszont-versek-aldasok/