Tavaszodik (tájleírás)

Tavaszodik (tájleírás)

Pirkad. A Nap vöröslő korongja éppen csak előbújt a látóhatár peremén. Ahogy kinézek az ablakon, a kristálytiszta tavat látom, melyen télen oly sokan szoktak korcsolyázni. Ismét ott ül a padon, mint mindig, ugyanaz a pár. Egymás kezét fogva a tavat és a napfelkeltét bámulva.

Még alszik a város, csak egy, a távolban haladó autó körvonala látható. Hajnali utasa vajon hová tart? Az ég már lassan világoskékre változik, hófehér felhők haladnak tova, mintha csak versenyeznének az égen. Már nem a sötét, komor hófelhőket sodorja a szél. Pár madár repül el a tó melletti fára. Gyönyörűen dalolnak. A távolban megpillanthatni a hegyek vonulatát, amely szépen kirajzolódik a láthatáron, s közelebb egy-egy állat is kivehető. A mókusok még keresgélik a télre eltett táplálékot, a fák tövében ide-oda ugrálnak.

Néhány nappal ezelőtt még szinte kopárak voltak a fák ágai, nemrég még hó fedte be őket, s csak a fenyőfák zöldelltek. Szinte észre se vettem, egyik napról a másikra változott meg a természet. Itt a tavasz. Zöldülnek a bokrok, a fák rügyeznek, barkájuk pihe-puhán simogatja az arcomat, ha közel hajolok hozzájuk. A virágoskert is éledezik már. A fehér virág feje is kikandikál a földből, a tavasz hírnöke, a hóvirág. A tulipánok, nárciszok még épphogy csak kibújtak a földből. A cseresznyefa lassan csodálatos fehér ruhát ölt, olyan lesz, mint egy menyasszony. Ahogy feltámad a szél, úgy szórja szét mindenfelé fehér szirmait, mintha hó esne. A talpam alatt a kertben a fű harmatos lesz, üde, hívogató.

A levegő langyos, kellemes illatokat sodor felém a szél. A felhőket nézem. Tovaúsznak a messzeségben. Felkelt a nap. A pár már nem ül a padon.